Filed awards news NOAH vote for emma

Hírek vegyesen

Sziasztok! A mai napra kicsit vegyesebb hírekkel érkeztem. Az első hír szerint Emma régebben részt vett a Room című film meghallgatásán. A Room film, mely a magyar címén A szoba nevet viseli, egy könyv adaptáció. A regény hazánkban is megjelent, az írója pedig Emma Donoghue. A témája eléggé megrázó, hiszen egy anya és 5 éves gyermeke történetét meséli el, a kisfiú elmondása alapján (az anyukát elrabolták, fogvatarója teherbe ejtette és egy kis szobában tartja fogva a már megszületett gyermekével együtt). Amikor a könyvet kiadták és hivatalossá vált, hogy film készül belőle, nagyon sok Hollywood-i csillag szerette volna “Anyát” játszani a filmben, köztük Emma, Rooney Mara és Shailene Woodley is. A szerepet végül Brie Larson kapta meg. Alább olvashatjátok a könyv ismertetőjét és a trailert is megnézhetitek. Én sajnálom, hogy Emma végül ebben a filmben nem kapott szerepet. Ti mit gondoltok?

Emma Donoghue – A szoba
Az ötéves Jack számára a Szoba maga a világ. Itt született, és Anyával együtt itt eszik, játszik, alszik és tanul. Jack képzeletét számtalan csoda foglalkoztatja – a tojáshéjakból épített kígyó az Ágy alatt, a Tévében látott képzeletbeli világ, a kuckó a Szekrényben, a ruhák között, ahová Anya esténként lefekteti, hátha jön Patás… A Szoba Jack számára az otthont jelenti, de Anya számára börtön, ahol tizenkilencéves kora óta -hét esztendeje- raboskodik. A Jack iránt érzett szeretetből egy egész életet épít fel a kisfiú számára tizenkét négyzetméteren. Ám ahogy Jack kíváncsisága egyre nagyobb, úgy nő Anya kétségbeesése is, hiszen tudja, hogy a Szoba hamarosan szűk lesz kettőjüknek. A történet, amely Jack egyszerre megható és vidám előadásában bontakozik ki, a szívfacsaró körülmények közepette is legyőzhetetlen szeretetről, az anya és gyermeke közötti elszakíthatatlan kötelékről mesél. Megrázó, felemelő és magával ragadó regény, amely mindvégig mélyen emberi és megindító marad. A regényét megszámlálhatatlanul sok díjra jelölték, s a kritikák szuperlatívuszokban beszélnek a szerzőről, aki egy borzalmas emberrablást egy ötéves kisfiú szavaival mesél el. A könyvet több mint harminc nyelvre fordították le, hónapok óta szerepel a bestsellerlistákon, s mára több mint egymillió példány kelt el belőle.

Forrás: @

Kedvencünket jelölték az áprilisban nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Shorty Awards-on, “Aktivista” kategóriában. Emmára a SHORTYAWARDS.COM oldalon tudsz szavazni.

Árverésre bocsátják Emma kosztümjeit, melyeket a Noah című filmben, Ila-ként viselt. ITT tudjátok megnézni a ruhákat, illetve 29.-ig van lehetőség ajánlatot tenni.

Filed bts interview NOAH regression video

Regression Press Junket, videók és interjú

Még 30.-án jelent meg Emma a Regression promótálásának ötödik, egyben utolsó napján, ahol ismét nagyon csinos volt Tome által tervezett ruhájában, Maison Michel kalapjában, mely egy kézzel készített, párizsi darab, na meg Paul Andrew által tervezett cipőjében. Előkerült egy új Noah BTS kép is, illetve két videó a Regression photocall-ról. Végezetül pedig, megérkezett az első interjú is a filmről.

=”0″ allowfullscreen>

icon-chain Galéria linkek
Photocalls, Press Conference > 2015. 08. 23. – Regression Press Junket, Madrid
Filmek > Noé – Noah (2014) > BTS

Filed magazine NOAH photoshoot

Vogue fotósorozat, Noah HQ fotósorozat képek

És végre, kaptunk képeket az új Vogue-hoz készült sorozatból! Egy teljesen új kép látott ma nyílvánosságot, és nemrég lett elérhető a címlapon szereplő kép önmagában. Emma egyszerűen meseszép, nézzétek meg a galériában! *.* Illetve van egy insta videó, amiben eléggé gyorsan ugyan, de belelapoznak a Vogue magazinba, így látható, hogy lesznek még képek 🙂 A 2014-ben készült Noé fotósorozatból is, 3 kép jelent meg HQ méretben.

icon-chain Galéria linkek
Photoshoots > 2015 > Josh Olins (Vogue UK)
Photoshoots > 2014 > Noah

Filed beauty and the beast gossip news NOAH still

Új Noah stillek, mások Emmáról, Belle édesanyja

Sziasztok! Előkerült a napokban 2 új Noé still kép, melyek minőségileg sajnos nem a legjobbak.

Nemrég, a The Hunger Games Primje, Willow Shields, egy interjúban beszélt Emmáról.

“Még nem találkoztam vele.” – mondja Shields. “De nagyra értékelem őt, mint fiatal színésznőt, aki a képernyőn nőtt fel. A munka, amit az ENSZ követeként végez csodálatos, és olyan jó szónok.”

Ansel Elgort is nemrég nyilatkozta, hogy imádja Emmát, és támogatja a munkásságát. Sophie McVey, a The Vamps énekesénk testvére is írt egy tweet-et, hogy Emma milyen csodálatos ember. Egyetértünk. 🙂

A Beauty and The Beast táján pedig felröppent a hír, hogy Belle édeasnyját, aki ugyan meghalt, de a filben visszaemlékezésekben megjelenik majd, Zoe Rainey brit színész/énekesnő fogja vélhetően alakítani.

icon-chain Galéria linkek
Filmek > Noé-Noah (2014) > Professional Stills

Filed bts NOAH regression

Új Noah BTS kép, Regression

Sziasztok! Kaptunk egy eddig nem látott BTS képet Emmáról, a Noah forgatásával kapcsolatosan, illetve lefordítottam nektek egy rövid interjú részletet, melyben Alejandro Amenabar, a Regression rendezője beszél nekünk kicsit az új filmről.

Riporter: Az ellenőr feladta kideríteni mitörtént Angelával (Emma karaktere) és a családjával. Mistery visszajön. Egy mester kezéből.
Amenábar: A Regression nem egy horror film. A félelemről szól, mely néha belénkmarkol, és megakadályoz minket, hogy gondolkodjunk.
Riporter: Egy angol csillagokkal körülvett alkotással, Amenábar visszatér abba a műfajba, amelyben elindult és mint, rendező szinte minden szinten győzelmet aratott.
Amenábar: Ez volt az a film mely kegyetlen képeken keresztül beszélt hozzánk, ezeken keresztül hatott ránk.
Riporter: A Regressio is valami olyasmi, ami arra késztet minket, hogy nyissuk ki a szemünket.
Amenábar: Ez szól az ábrándokról, a hipnózisról és még a regressziókról.
Riporter: És természetesen a Regression hasonló, mint a The Others.
Amenábar: A The Other szellemekről szól.
Riporter: Összegezve, a Regressioban minden megvan. Ne felejtsük el, augusztusban az Egyesült Államokban, míg októberben Spanyolországban mutatják be.

Saját fordítás, ha elviszed forrást kiírni kötelező!