Harper’s Bazaar cikk, Beauty képek
2016.
11.06.

Sziasztok! Az Entertainment Weekly képei megjelent UHQ minőségben, felirat nélkül is, amit mostmár megnézhettek a galériában is, így mégjobban várhatjuk az új filmet. 🙂

Tegnap igértem, hogy elhozom nektek a Harper’s Bazaar cikk fordítását, amit lentebb, már olvashattok is.

Gyerek sztárból kortes, aktivista és nagykövet, a színésznő a nők erőteljes példaképévé vált, szerte a világon.

Az első találkozásom Emma Watsonnal vélhetően olyan volt, mint a tiétek: elvarázsolt engem a tehetséges Hermione ábrázolásával, amikor még csak 11 éves volt. Emlékszem azon gondolkodtam, hogy ijesztő feladattal néz szembe. A Harry Potter könyvek egy generáció képzeletét foglalták el, így az elvárások magasak voltak a három fiatal színésznek, akik életre keltették a szeretett karaktereket. De amennyire biztosan emlékszem erre, Emma látványosan felnőtt ehhez a szerephez.

Sok tekintetben Hermione – a legokosabb lány az osztályban, a legszorgalmasabb, a legéleseszűbb – tökéletes része volt Emmának. 8 évesen a barátaival színdarabokat adtak elő a szüleiknek. Amikor a fiúk akartak rendezni, kérdés nélkül elfogadták ezt. De amikor Emma akart a rendező lenni, főnökösködőnek nevezték. Azt kérdezte miért voltak mások az elvárások a fiúkkal szemben – majd úgy döntött, hogy a a vezető szerepet ő is megérdemli.

Hermione ugyanezeket a tulajdonságokat osztotta meg – és ezeket Hermionéban örömmel fogadták. Sajnos a való életben Hollywood nem egyforma a Roxforttal. Mint két lány édesanyja, én is sokat aggódom azok miatt a régi sztereotípiák miatt, melyek a lányokat a háttérbe szorítják és állandósultak a szórakoztató iparban. És ez az aggodalom adott okot a színészi karrierjében sikeres Emmának, ami nyomást gyakorol rá.

De ő soha nem volt olyan, aki meghajol az elavult társadalmi elvárások előtt. Ahelyett, hogy illeszkedett volna a rendszer változékony igényeihez, Emma azt követelte, hogy az egyetlen változás, maga a rendszer legyen. Felszólalt a nők jogai mellett, hogy mindenki egyenlő fizetést kapjon, egyenlő munkáért, hogy a tehetségükért legyenek értékelve és ne a megjelenésükért, hogy legyenek védelemben a szexuális zaklatásoktól az egyetemen és mindenhol, és hogy ők hozhassanak döntést a saját testükről és jövőjükről.

Az ENSZ Jószolgálati Nagyköveteként sürgette a férfiakat, hogy csatlakozzanak az erőfeszítéseihez. Egy felejthetetlen beszéddel, ami szerte a világon megragadta a címlapokat, arra invitálta a férfiakat ebben a beszédben, hogy kötelezzék el magukat és azt mondta nekik: „A nemek közötti egyenlőség a ti ügyetek is.” Néhány hónapon belül, a HeForShe megmozdulással, elért több mint 1 billió embert a közösségi hálón. Férfiak szerte a világon kivették a részüket a nemi egyenlőség promótálásából – petíciókat írtak alá, cikkeket írtak, és felálltak a korlátozó nemi normák ellen a mindennapi életükben.

Hihetetlen sikerének ellenére a világban, ami engem leginkább lenyűgöz Emma aktivizmusában és pártfogásában, az, ami a színfalak mögött zajlik. Többet tesz annál, minthogy csak beszél és beszél – ő egy csendes tudósa lett a nemek közötti egyelőségnek – belemélyed ebbe a bonyolult, sokrétű problémába, szakértőkkel beszél, jelentéseket olvas, és tesz minden olyasmit, amivel mélyíteni tudja a megértését, annak, hogy mi kell ahhoz, hogy megalapozza az igazi, tartós, jelentős változást. Tévedés ne essék: ő nem csupán adott egy platformot ennek a kampánynak, ő megszerezte.

Az igazi nemek közötti egyenlőség megvalósítására a nőknek és lányoknak mindenhol, az életem értelme. És úgy örülök annak, hogy Emma mindenütt az egyenlőség oldalán áll. Amikor láttam őt ebben az évben a korábbi döntéshozók gyűlésén, mégegyszer megálltam és arra gondoltam: Micsoda szerencse. Mert egy 20 évvel ezelőtti brilliáns szereplőválogatásnak köszönhetően a lányaim egy erős fiatal lány példaképpel nőhettek fel és az egyenlőség ugyanilyen fontos a fiamnak.

Saját fordítás!

icon-camera Galéria linkek
Filmek > Beauty and The Beast (2017) > Promotional Photoshoot
Filmek > Beauty and The Beast (2017) > Stills


Új kép a HeForShe eseményről, cikkek
2016.
09.25.

Sziasztok! Ma Emma Facebook oldalán lett közzé téve egy új kép, ami a HeForShe II. évfordulójának eseményén készült a MOMA-ban. A képhez fűzött leírásból megtudhatjuk, hogy Emma ruháját Stella McCartney tervezte, és elkészítéséhez nem használtak szőrmét, bőrt, hanem kizárólag környezetkímélő, természetese, újrahasznosított anyagokat. Ugyan ez vonatkozik az ékszereire, melyek kézzel készítettek és Monique Péan darabok, aki elszántan védi a környezetet.

Két cikk is megjelent kedvencünkről, az egyik a Glamour, a másik pedig az NLCafé-n olvasható, de ide is bemásolom nektek.

Emma Watson ismét bebizonyítja, hogy ő a legnagyobb ikon
Míg a legtöbbünk még mindig nem tud megválni a Harry Pottertől, töltögetjük a patrónus-tesztet, ami éppen ma látott napvilágot, várjuk a legújabb filmet és reménykedünk az Elátkozott gyermek megfilmesítéséről, addig a Hermionét alakító Emma Watson régen maga mögött hagyta már az egész varázsvilágot.

Watson kisasszony a varázspálcáját az ENSZ jószolgálati nagykövete címére cserélte, és keményen küzd a női egyenjogúságért. A HeForShe kampánya most kétéves, és éppen ideje volt egy újabb projekt elindításának, amely a Férfiak Nőkért kampány továbbgondolása. A 10x10x10 tervben 10 világhírű egyetem vesz részt, akik mindent megtesznek azért, hogy diákjaik egyenlő esélyekkel induljak, valamint arra törekszenek, hogy visszaszorítsák a kampuszokon előforduló zaklatásokat.

Emma Watson az ENSZ főhadiszállásán tette tiszteletét New Yorkban, ahol egy újabb motivációs beszédet tartott. Ahogy azt már megszokhattuk tőle, a színésznő tetőtől talpig fenntartható anyagokból készült darabokat viselt. A HeForShe második évfordulóját ünneplő gálaestén pedig egy csinos fehér összeállításban mondott köszönetet az eddig elért sikerekért: „Úgy érzem, hogy a két évvel ezelőtti állapothoz képest közelebb kerültünk egy olyan világhoz, amelyben a nők és férfiak egyenlők… és tudom, hogy ebben minden egyes HeForShe (férfi a nőért) szerepet játszott”.

Forrás: @

Szenvedélyes beszédet mondott a feminizmusról a kanadai miniszterelnök

Justin Trudeau-ról eddig is tudni lehetett, hogy egy két lábon járó szuperhős, a 44 éves politikus most sem hazudtolta meg magát, amikor Emma Watson nőjogi szervezetének évfordulóján meglepetésvendégként színpadra lépett. A kanadai miniszterelnök – aki csuklóból elmagyarázta egy riporternek, hogy mi a kvantumfizika lényege, aki jógázik, és nem engedi betiltani a burkinit – az Emma Watson által alapított HeForShe szervezet megalakulásának második évfordulójára rendezett gálára látogatott el, ahol a résztvevőket meglepve beszédet is tartott (az alábbi videón 1:10:00 körül kezdődik), amelyben a feminizmusról, illetve a nemek egyenlőségéért vívott harchoz csatlakozó férfiak szerepéről is beszélt.

„Kevés olyan ügy van, amelyekkel kapcsolatban annyira szenvedélyes vagyok, mint a HeForShe mozgalom ügye – mondta Trudeau. – Ez pedig a nemek egyenlősége iránti igény és az igény, hogy mindenki, férfiak és nők egyaránt kivegyék a részüket ebből, és segítsenek céljaink elérésében.”

Trudeau, akit Emma Watson személyesen látott el a HeForShe hivatalos kitűzőjével, elmondta, hogy bár a szervezettől kapott címében szerepel a „bajnok” szó, ő nem érzi, hogy ez ráillene.

„Kicsit fura magamra úgy gondolni, mint ‘bajnokra’ – mondta az önmagát feministának tartó miniszterelnök. – Nem gondolom, hogy bárki csodálatát ki kellene érdemelnem azért, mert egy olyan ember, mint én – egy fiú, testvér, férj, apa, politikai vezető – érdekelt abban, hogy előremozdítsuk a nők és a lányok ügyét. Azért mondom ezt, mert úgy gondolom, hogy mindenkinek foglalkoznia kellene azzal, hogy jobb lehetőségeket teremt a nők és a lányok számára.”

Justin Trudeau hozzátette: a nők ügye mindannyiunk ügye.

„Amikor a nők, a lányok előrébb jutnak az életben, mindenki előrébb jut a társadalomban – mondta Trudeau. – Nem csak a nők ügyéről, mindannyiunk ügyéről van szó. És nagyon-nagyon fontos, hogy ezt megtanítsuk a gyerekeinknek, mert ha ők egy egyenlőbb világban nőnek fel, akkor egy jobb világban nőnek fel.”

Forrás: @

icon-camera Galéria linkek
Misc > Social Media


Emma a legbefolyásosabb híresség
2016.
08.22.

Továbbra sincs sajnos semmi érdemleges hír kedvencünkről. Most is csak a Radio Times felmérésének eredményét hoztam el, mely szerint Emma a legbefolyásosabb híresség a brit tinédzserek véleménye szerint. Emmát színészek, politikusok, aktivisták és Youtube sztárok közül választoták ki. 13-18 éves tinédzserek vettek részt a szavazáson. A Top 20-as listán olyanok szerepelnek még kedvencünk mellett, mint Barack Obama, Jennifer Lawrence, Daniel Radcliffe vagy Kit Harington. És, hogy miért is Emma az első?

Mióta befejeződött a Harry Potter, Emma Watson hírneve és befolyásossága, ugrásszerűen megnőtt. Mint az ENSZ Jószolgálati Nagykövete, azon dolgozik, hogy jogokat szerezzen a nőknek, szerte a világon és a HeForShe kampányon keresztül eléri a nemek közötti egyenlőséget. Szintén főszereplője lesz a Disney kasszasikerének, a Szépség és a Szörnyetegnek, és több, mint 22 millió követője van Twitteren.

Saját fordítás!


Michael Jackson feleségül akarta venni Emmát
2016.
07.19.

Boogica barátnőm, volt olyan kedves és tegnap felhívta a figyelmemet egy cikkre, ami arról szólt, hogy Michael Jackson feleségül akarta venni Emmát, amikor 11 éves volt…Több oldal is lehozta a hírt, ami nem feltétlenül igaz, de azért megosztom veletek is.

Micsoda?! Michael Jackson feleségül akarta venni a 11 éves Hermionét?

Los Angeles — A Harry Potter-filmek akkor még csak 11 éves sztárját, a Hermione Grangert alakító Emma Watsont akarta feleségül venni Michael­ Jackson. Az ötvenévesen, altató-túladagolásban elhunyt popsztár egykori orvosa, a halála miatt két évet rács mögött töltő Conrad Murray állítja ezt Jackóról egy most megjelent könyvben. A férfi állítólag nem a pénzért írta meg a sztorit, hanem hogy teljesítse az énekes végakaratát. Állítása szerint ugyanis Jackson könyörgött neki a halála előtt, hogy egyszer majd teregesse­ ki az összes szennyesét, amit félelmetes sikerekkel és botrányos bukásokkal teli élete­ során nagy nehezen még sikerült titokban tartania. Ezek egyike a pedofíliával, kiskorú megrontásával több ízben meggyanúsított, sőt egy alkalommal meg is vádolt énekes némiképp perverznek tűnő vonzalma a gyerekszínésznő iránt. Emma Watson mindössze 11 éves volt, amikor 2001-ben eljátszotta a világsikerű regény adaptációjaként készült, később nyolcrészessé duzzadt filmsorozat egyik főszerepét. Jacko a filmben látta először Emmát, akinek szabályosan a megszállottjává vált – legalábbis ezt állítja Murray doktor. Jacko először egy barátja 12 éves lányát szemelte ki feleségnek, akit még ötévesként ismert meg – áll a könyvben. – De miután meglátta Emma Watsont, ő lett a rajongásának tárgya, még egy életnagyságú, kartonra ragasztott fotó is állt róla a szobájában. De nem is ez lesz a legbizarrabb mese a könyvben. Murray ugyanis részletesen beszámol arról is, hogyan álcázta magát Jacko, miközben olcsó szállodai szobákba lányokat hajtott fel neki orvosa. Jacko hol bohócnak öltözött, hol pizsamába bújt, és arcát orvosi maszk mögé rejtette, hol szélütést színlelt, sántított és bénát játszott, vagy arabul beszélt, hogy ne ismerjék meg.

Forrás: @


Emma a fogamzásgátlásról
2016.
07.15.

Emma egyike a 6 legbefolyásosabb nőnek, akik elmondták a véleményüket arról, miért is van szükség arra, hogy a fogamzásgátlók hozzáférhetőek legyenek a nők számára.

“Az, hogy a nők hozzáférhetnek a fogamzásgátló eszközökhöz, felhatalmazza őket arra, hogy irányíthassák a saját életüket. Hálás vagyok azért, hogy van egy nő az életemben, aki megbeszélte velem ezeket a dolgokat nyíltan, kötetlenül, de ezek legtöbbje már akkor történt, amikor idősebb lettem, és azt kívánom, hogy ezek a beszélgetések bár fiatalabb korban történnének. Úgy gondolom, az iskolai szexuális nevelés is nagyon fontos volt. Azáltal, hogy a nők képesek személyes döntéseket hozni és irányítást gyakorolni a saját testük felett, remélhetőleg képesek lesznek jobban tanulni, jobban dolgozni, és biztonságos, kielégítő kapcsolatokat kialakítani. Egy olyan világban, ahol a nőket ezzel felhatalmazzák, azt hiszem óriási különbség lenne.”

Saját fordítás!