Interview magazin interjú – I. rész
2017 06.05.

Majdnem hat év telt már el azóta, hogy bemutatták az utolsó Harry Potter filmet és az embereknek még mindig bonyolult tud lenni elkülöníteni Emma Watson-t Hermione Granger-től, attól a karaktertől, akit 8 éven át alakított a sorozatban 11 éves korától 21-ig. Talán ez az oka ennek. Ez a fantasy, amiről azt mondja az életévé vált, és a film többi sztárjának is, Watson, akár csak Hermione, olyan féktelen szenvedéllyel, természetes tehetséggel, és – hálát ad értünk – határtalan elhatározással teszi meg a dolgokat.

Hogy ezt jelentette-e az, hogy eltávolodott a filmes karriertől, hogy diplomát szerezzen a Brown Egyetemen, vagy foglalkozik a nemek közötti egyenlőség kérdésével az ENSZ Közgyűlésein, vagy a szerep, amit az ENSZ Jószolgálati Nagyköveteként tölt be, Watson határozottan megőrizte hitelességét. És ha vétett is hibákat az úton, ragaszkodott hozzé, hogy ezeket ne lássuk a képernyőn – főként nem az ő két lenyűgöző posztjában – a Potter filmek, a The Perks of Being a Wallflower (2012), és a The Bling Ring (2013) apró betekintéseket adott nekünk a filmes jövőjébe.

És a jövő elérkezett. Márciusban Watson játszotta Belle-t, a Disney új élőszereplős Szépség és a Szörnyetegében, és jelenleg Tom Hanks oldalán láthatjuk őt a The Circle thillerben, ami Dave Eggers regényén alapszik. Míg az előbbi egyfajta visszatérés volt egy mágikus univerzumba ahol először találkozhattunk vele, addig az utóbbi lehetőséget ad arra, hogy Watson megmutassa, hogyan élünk ma a való világban. Amint azt elmondja a kétszeres Oscar-díj jelölt barátjának, Jessica Chastain-nek, a harc, hogy a vásznon felnőjön és szónokká, példaképpé váljon lányok egész generációjának – ez mind megéri, amíg önmaga maradhat.

Jessica Chastain: Szia édes. Hol vagy most?

Emma Watson: Örülök, hogy kérdezed, mert nem akartam, hogy a dolgok furcsává váljanak. A fürdőkádban vagyok. Párizsban. Nem akartam, hogy halld a víz csobogását és megkérdezd: “Uh, mit csinálsz?”. Nagyon nyugodt vagyok. Te hol vagy?

JC: Egy szállodai szobában. Van egy tele táskám póthajakkal és smink cuccok meg ruhák mindenütt.

EW: Amíg van egy szabad csíkod az ágyig, addig minden oké.

JC: Nyaralsz vagy dolgozol?

EW: Dolgozom. Most fejeztem be egy fotózást Peter Lindbergh-el, akivel már tudom, hogy te is dolgoztál. Annyira szeretem őt. Ő a fotósok Ferrarija, annyira figyelmes, elkötelezett és aztán csak bumm bumm bumm. Gyors. Nem szórakozik. Megkérdeztem ma tőle, hogy mik a tervei ezután? Azt mondta, hogy egy másik meditációs helyre megy, erre én: “Természetesen meditálsz! Olyan vagy, mint Buddha. Te vagy az egyik legboldogabb ember, akivel valaha talákoztam.”

JC: Beszélj nekem a divathoz és a fotózásokhoz fűződő kapcsolatodról. Biztosan más tapasztalat volt amikor elkezdted, hiszen olyan fiatal voltál.

EW: A divat valami olyasmi, amit imádok, és annyira kifejezőnek és kreatívnak találom, és természetesen egy út a karaktereimhez, így mindig is mélyen elkötelezett voltam iránta. Amit bonyolultnak találok a fotózásokban az a vonal a karakter eljátszása – a fotósok mindig azt kérik, vidd bele a karaktert, akit a filmben alakítasz a fotóba – és, hogy önmagadnak egy szakértői változata legyél. Ez arról szól, hogy megtaláld az utat a spontanitás és egy nyitott út között, de azt is próbáld meg elmagyarázni a fotósnak, hogy az “én” gyakran kiesik a kontextusból, mert minden más ehhez kapcsolódik. A tény, hogy gyerekcsillagként kezdtem a legtöbb embernek nehéz tud lenni, hogy megértse, ez nekem eléggé ellentmondó tud lenni. A fotós kiakarja találni, hogy egy teljesen más irányba vigyen el téged. Megnézik az előző munkáidat és próbálják kitalálni, milyen új oldaladat mutassák meg.

JC: Kíváncsi vagyok, hogy ha nekem van egy fajta szabadságom, neked talán nem lehet. Azért mert az emberek úgy nőttek fel, hogy láttak téged nővé válni, és fontos, hogy mindig azt a standardot lássák, aki voltál?

EW: Azt hiszem igen. Ez az egyike annak, amivel én küzdöm, mert mi hárman – Dan, Rupert és én gyerekek voltunk, amikor belecsöppentünk ebbe a tündérmesébe, és ami velünk történt is önmagában egy fantázia történet volt. A filmeken kívül. Szóval az életem története ki volt téve a publicitásnak, ezért küzdök annyira szenvedélyesen a magánszférámért. Amikor megformálok egy karaktert, az embereknek képesnek kell lenniük, hogy felhagyjanak a hitetlenségükkel: képesnek kell lenniük elválasztaniuk engem attól a lánytól. És az, hogy nem engedem meg mindenkinek, hogy tudja az életem minden egyes bizalmas részletét és az életem része, hogy védjem a magánéletem, képessé tesz arra, hogy jól végezzem a munkám. Általában szerencsés voltam, mint amikor Sofia Coppola felkínált nekem egy szerepet a The Bling Ring-ben, ami annyira csodálatosan más. A művészek egy csomó szabadságot adtak nekem – képességet arra, hogy más módokon is eltudjam magam képzelni – de ez valami, amivel bizonyosan körültekintő vagyok.

JC: Sokat tanultam a színészetről, a színházról és a filmekről – az életről általában – a hibáim által. Úgy érzed te is megteheted?

EW: Tudom, hogy én egy másfajta mikroszkóp alatt állok, egy bizonyos fajta ellenőrzés alatt, amit néha eléggé nehéznek találok. És néha nyomasztó a félelem, amit akkor érzek, amikor dolgokat teszek. Hihetetlenül túlterhelt vagyok és néha úgy érzem körül vagyok ezzel zárva, amitől félek. De azt tudom, ha az életem félelemben élem, akkor az életemnek, mint művész, mint emberi lény, vége. Végső soron ez az ami elcsendesít és elcsendesíti azt is ami bennem zajlik – amit még fel kell fedeznem és és fel kell kutatnom. Az emberek nem hitték el, amikor a Harry Potter után fogtam magam és iskolába mentem. Lényegében kivettem 5 évet a tanulásra és csak kisebb munkákat vállaltam, és sok ember számára ez úgy tűnt, hogy sok lehetőséget hagyok ki. Egy csomóan dühösen hívtak fel. De szükségem volt egy helyre, ahová elmehetek és felfedezhetem ki is vagyok és kikerülök a mikroszkóp alól. Játszottam egy darabban a Brown-on. A Három Nővérben. Imádtam. Szerettem olyan korombeliekkel dolgozni, akik ezt kitalálták. Ahogy mondod szerettem, hogy hibázhattam. Ahhoz, hogy képes legyek tovább lépni, ez kulcsfontosságú volt. Amikor meghallgatásra jártam, hogy megkapjam Hermione szerepét megvolt ez a bátorságom, mert nem voltam tudatában senki másnak. Csak azt tudtam, hogy imádom ezt a lányt, és imádom ezt a szerepet és imádom ezt a világot és csak mentem érte, hogy elérjem. De most van ez a másik dolog amin túl kell jutnom, mint a Szépség és a Szörnyetegben, ahol először énekeltem, és az újságírók megkérdezték: “Képes leszel erre?”. Vagy egy hihetetlenül erős tudatom arra, hogy igenis meg kell csinálnom. Azon az estén, amikor az ENSZ beszédemet tartottam, egy érzelmi roncs voltam. Azt hittem hiperventillálni fogok.

Folytatása következik…

Saját fordítás!



Szólj hozzá Te is!










Hozzászólás: