BÚÉK! Nyertes naptár
2016.
01.01.

Sziasztok! Nos, ez is elérkezett, hogy megírjam 2016 első bejegyzését. Minden kedves látogatómnak szeretnék nagyon Boldog, sikerekben, örömökben gazdag Új Évet kívánni, és remélem ebben az évben mindenki eléri, vagy egy lépéssel közelebb kerül az álmaihoz, vágyaihoz! 🙂 Köszönettel tartozom Nektek, hogy az EWF.ORG-ot választjátok nap, mint nap a friss hírekért, és remélem 2016-ban is szívesen látogatottok majd fel az oldalra. 🙂

A 2015-ös év Emma számára is esemény dús volt. Jószolgálati Nagykövetként tömegeket mozgatott meg a nemek közötti egyenlőség ügyében, keményen forgatott és promótálta új filmjét a Regression-t, interjút készített Malalával, csodás fotósorozatok készültek róla. Elmondása szerint, ebben az évben már elmondhatta, hogy most van leginkább békében önmagával. A magyar rajongók nevében azt hiszem egyöntetűen kívánhatok Emmának is Boldog Új Évet, sikereket, kitartást, a mi részünkről támogatást, ami 2016-ban is rendületlen marad. 🙂

Végül, de nem utolsó sorban, éjfélkor lezárult a januári naptár verseny. A három beküldött munka között, nagyon szoros volt az állás, hiszen Dave és Boogica naptára 5-5 szavazattal zárt, míg Petra naptára is 6 szavazatot kapott, tehát nagyon-magyon szoros volt. Mondjuk ezen nem is kell csodálkozni, mindhárman remek munkát alkottak. 🙂 És ezzel tulajdonképpen el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, hogy ki is derüljön, ebben a hónapban Petra naptára fog kikerülni az oldalra! Gratulálok Petra, és természetesen a többieknek is, akiknek a naptára szintén megtekinthető marad az oldalon. 🙂 A szavazás végeredményét ITT éritek el.



Szólj hozzá Te is!










Hozzászólás: