Porter magazin teljes interjú I. rész
2015 12.08.

Elkezdtem a Porter magazinban megjelent teljes interjú fordtsást, de sajnos csak munka után van lehetőségem fordítani, így lassabban haladok vele, mint terveztem. De mivel nem nagyon van hír Emmáról, ezért úgy döntöttem felteszem az eddig lefordított részt, hogy tudjatok olvasgatni, pedig eredetileg egyben szerettem volna. Reményeim szerint hamarosan jön az interjú második fele is.

Emma Watson a gyerek sztár, akit a világ soha nem akart, hogy felnőjön. De az ő kirobbanó HeForShe beszéde a tavalyi ENSZ székhelyén a nemek közötti egyenlőségről, mindent megváltoztatott. Az eddigi legleleplezőbb interjúban, az újonnan felfestett feminista ikon a dokumentumfilmes Lucy Walker-nek mesél, hogyan békélt meg azzal, hogy irányítóvá vált, hogyan élvez nála prioritást a „csak mesésen érezni magad”, és mi az, amit szeret csinálni.

Emma Watson lélegzetelállítóan merész és briliáns beszédében a nemek közötti egyenlőségről tavaly szeptemberben az ENSZ székhelyén azt vallotta: „Valószínűleg azt gondoljátok, ki ez a Harry Potter lány itt az ENSZ emelvényén és mit akar csinálni? Ez egy nagyon jó kérdés. Én is ugyanezt kérdezem magamtól…” És ő valóban. A 25 éves színésznő utazása, amely Hermione Granger-től a HeFor She –ig vezetett, az eddigi legmélyebb kérdést veti fel önmagáról. Szóval itt vagyok, és válaszokat akarok. Mit gondol ez a Harry Potter lány, kicsoda ő?

És ki vagyok én? Egy dokumentumfilm készítő, nem újságíró. És látszólag pontosan ezért szeretné, hogy interjút készítsek vele. Dokumentumfilmeket készítek és imádok interjút készíteni emberekkel, de amint én a találkozónkra autóztam Bel-Air-be, rájöttem, hogy nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy nélkülözzem a kamerákat. Leül velem szemben, az arca smink nélkül is ragyogó, egy sötét növénymintás ruhát visel, amely tökéletesen illik a gyertyafényes kertbe, természetesen gyönyörű és természetfelettien élő, az óriási pálmafák között zajló beszélgetésünkhöz. Beállítom a telefonomon a hangrögzítőt és miután kétszer ellenőrzöm idegesen mondom: „Ne haragudj, nem vagyok újságíró, nem tudom, hogy működik ez.” Nevet és azt mondja imádja, hogy én ezt nem tudom. És ez virágzik a beszélgetésünk témájában, kényelmessé teszi a nem tudást.

„Van egy testvérem, akit Emmának hívnak.” – ez az első, ami a számra jön. Ismét nevet és azt mondja, neki is van egy testvére, akit Lucy-nek hívnak. És így indult el a beszélgetésünk, két angol lány között, akiknek szabványos angol nevük van, akik hosszú utat tettek meg Oxford-ból, ahol ő felnőtt én pedig egyetemre jártam egy gyönyörű teraszra a homályos Indián nyári estén októberben, Los Angeles-ben. A beszélgetésünk túlment a kijelölt órán, kifutott a vacsora időből, és ezen a hiteles estén sok dolgot osztottunk meg egymással, ami érdekelt minket, kezdve a feminizmusnál, hogy hogyan nőtt fel Voldemort Nagyúr világában.

Van néhány ember, aki nem tudja ki is Emma Watson, hogy ő alakította a 8 részes Harry Potter filmsorozat Hermione Granger-ét, 9 éves kora óta. Nyolc meghallgatáson vett részt, mielőtt megkapta a szerepet, és azóta felnőtt a nyílvánosság előtt, anélkül, hogy részeg botrányai, vagy romantikus kudarcai lettek volna. Amikor David Letterman (egyébként hátborzongató), amikor élőben mutatta meg egy gigantikus fotóval róla, melyen a legsúlyosabb gardrób hibával szembesülhetett (amikor a Harry Potter és a Félvér Herceg londoni premierjén a ruhája szét nyílt), ő csak nevetett és azzal vágott vissza, hogy legalább viselt alsóneműt. Látszólag soha nem tesz egy rossz lépést sem. David Heyman, a Harry Potter filmek brit producere elmondta, hogy ő képes volt sok olyan dologgal megbírkózni, amit valaha valaki eltudna viselni, egy olyan helyen dolgozni, ahol dominánsan a férfiak vannak jelen, és hordozni a családi stresszt (ügyvéd szülei 5 éves korában váltak el, és ő és az öccse hol az egyik, hol a másikuknál voltak). Emma és én valójában már ismertük egymást ezelőtt. Először a harmadik Harry Potter film forgatásán találkoztunk. 13 éves volt akkor és a barátom, a rendező Alfonso Cuarón mutatott be minket egymásnak. Emlékszem, ahogy észrevette, hogy Emma mennyire kivirágzott az első két film óta és hogy ő már az érett éveiben találta őt. Nagyon tiszteletteljes volt, de Emma kamaszodása téma volt a forgatásokon, egy téma, amit a hírneve lehetetlenné tett, hogy elmeneküljön előle. A Saturday Night Live bemutatott egy jelenetet, melyben Lindsay Lohan játszotta Hermione-t, aki visszatért a Roxfortba nőiesen, és Harry és Ron, akik még mindig a prepubertás korban voltak, elállt a lélegzetük attól, hogy mi történt a nyáron.

A következő alkalommal, amikor találkoztunk, 20 éves volt, egy londoni estén, ami a BAFTA díjátadón kezdődött és a The Box nevű burleszk klub megnyitó paritján ért véget. Élénken emlékszem a szűzies arcára, melyet pixie haja keretezett. Nem voltam biztos benne, hogy hol keressem, nem én voltam a leghíresebb lány Angliában. De az ő arckifejezése olyan volt mint egy maszk, 100%-osan higgadt, nem árult el semmit, mintha ő egy királyi keresztelőn lenne, nem pedig egy lerobbant show-n. Kíváncsi voltam hogyan bírkózott meg a hírnévvel, és milyen hatásokkal volt az életére, mert mindig úgy látszott, együtt tud vele élni. Daniel Radcliffe (aki Harry Pottert alakította), őszintén elmondta, hogy tizenévesen alkohol problémákkal küzd, és ahogy elmondta, ez segített neki elnyomni az öntudatát (2010 óta volt józan), de Watson, nem úgy, mint sok fiatal sztár, akik küszködtek a hírnévvel, soha nem árulkodott róla más, mint a higgadtság. De sok minden történt az alatt a maszk alatt, és most azt vallja:

„Mint fiatal személyiség nem éreztem magam kényelmesen a saját bőrömben és ezt súlyosbította az, hogy szinte mikroszkóp alatt voltam.” – mondja. „A kérdéseknek, melyeknek alá voltam vetve, nagyon fiatalon találtak meg. Az emberek azt kérdezték, mit gondolsz erről? Ki vagy te, ki vagy te, ki vagy te? Nagyon inadekvátnak éreztem magam, mert akkor még nem tudtam ezekre a kérdésekre válaszolni. Sok barátom volt, akik tisztába voltak önmagukkal. Akik tudtak kedvelni bizonyos dolgokat, akik szerették a fű illatát és tudták, mi a kedvenc színük. Irigyeltem azokat a lányokat, mert én annyira bizonytalan voltam önmagammal kapcsolatban. Mindent megkérdeztem. Frusztrált az érdeklődésnek ez a szintje, ami irántam volt. Sok időt tölöttem azzal, hogy mindenkit meggyőzzek, milyen unalmas vagyok, mert szükségem volt egy perc magánéletre, hogy kitaláljam ki is vagyok. Meg kellett állnom és kikapcsolnom, például a vörös szőnyegen, csak hogy végig tudjak menni rajta.”

Ahogyan kezeli a hírnevet, demonstrálja egy természetfeletti szintjét a önfegyelemnek és az erőnek. 2011-ben, a Harry Potter végének pillanatában beíratkozott a Brown Egyetemre Rhode Island-en. Annyira messzire került a Roxfort-tól, amennyire csak lehetséges. Megtanult mindent a „plein air” festészettől („felmászni valahova egy hatalmas festőálvánnyal, haza menni úgy, hogy festékfoltos a füled, nagyon vicces”) az amerikai történelmen át („elbűvölő”), kitartóan tanult és játszott egy hallgatói produkcióban, Csehov, „Három nővérében” („Imádtam a bajtársiasságot”).

Bevallotta: ”volt idő, amikor magányosnak éreztem magam, hiszen elköltözni a világ másik felére, ahol nem támogattak, amikor mindenhol én voltam a buszok oldalán. De örülök, hogy így tettem, ez volt a legjobb dolgok, amit véghez vittem, belevetettem magam a kemencébe.” – mondja. „Ez adott nekem egy menedéket, egy helyet ahol tárgyalhattam önmagammal, és kitalálhattam ki is vagyok én. Az életem több mint felét úgy tölöttem, mintha valaki más lennék. Míg a kortársaim próbálták kitalálni kik ők, addig én próbáltam kitalálni kicsoda is Hermione és hogyan tudom őt a legjobban eljátszani. Nagyon sok fontos leckét megtanultam.”

Folytatása következik…

Saját fordítás! Forrás kiírása kötelező!



Szólj hozzá Te is!










Hozzászólás: